Vallások a tényleges életfogytiglanról

Szerző: Rába Géza / hír24

Link: http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/10/01/vallasok-a-tenyleges-eletfogytiglanrol/

Dátum: 2014.10.03.
Van értelme egy olyan büntetésnek, ahol az elítéltnek semmi reménye a szabadulásra? A tényleges életfogytig tartó büntetés vajon kinek, és miért lehet jó, avagy rossz?

Ezen a héten a tényleges életfogytiglani börtönbüntetés eltörlésének vitája kapcsán kérdeztük meg a világvallások képviselőit a hazánkban lévő legsúlyosabb büntetési tételhez való viszonyulásukról. A konkrét kérdésünk így hangzott: Ön szerint igazságos lehet a tényleges életfogytig tartó börtönbüntetés?

Cser Zoltán, Buddhista tanító

Az életfogytiglan tartó büntetés igen érdekes kérdéseket vet föl, hiszen nem halálbüntetés, de mégis olyan esetről szól, amikor az elkövető már nem kaphat esélyt a megjavulásra, a társadalomba való visszatérésre. Természetesen, mivel a buddhizmus alap tanításához tartozik a reinkarnáció, ez még bonyolultabbá teszi a kérdést. Ha csak egy életben gondolkodunk, akkor nyilván nem nevezhető igazságosnak az életfogytiglani büntetés, hiszen nem tölti be az ítélet a funkcióját, azaz hogy az elkövető tanuljon a hibájából, és ezt akár be is tudja bizonyítani. Ebből a szempontból teljesen érthető, hogy az emberi jogokkal ütközik az ilyen ítélet meghozatala. Ha azonban a tovább létesülés, vagy újra-testetöltés szemszögéből nézzük, akkor ebből a fajta kényszerből is lehet tanulni, ahogy például vannak olyan gyakorlók, remeték (nem csak a buddhizmus világában, de India más hagyományaiban, sőt a kereszténység történetében is), akik nyilván nem egy negatív tett külső konzekvenciája, hanem saját választásuk eredményeként úgy döntenek, hogy életük végéig elvonulásban időznek, távol a társadalom "zajától". A kérdés mindig az, hogy az általunk tapasztalt eseményeket, melyről a tanítások azt mondják, hogy következmények, vezeklésként, vagy tanulságként éljük meg, Az ítélethozatalnál és a büntetés végrehajtásnál az lenne az ideális cél, ha a tanulás irányába mutatnának a vektorok, mert indokolt a vezeklés, de csak akkor, ha tanulhatunk belőle. A társadalom neveléséhez azonban kapcsolódhat az úgynevezett elrettentés, melynek a célja az, hogy ismerve a következményeket az emberek tartózkodjanak azon tettek elkövetésétől, mely következménye például életfogytiglani elzárást von maga után. Tehát mindenképpen két oldalról közelíteném a kérdést, az egyik a társadalom felé történő üzenet, a másik pedig az adott elkövető szemszöge. A buddhizmus nem tartja az ártást hosszú távon eredményesnek, legyen az mások felé irányuló erőszakos tett, vagy legyen az megtorlás vagy büntetés. Nincs tehát egyértelmű válasz.

Darvas István, Rabbi


A tényleges életfogytig tartó büntetés nem helyezhető el olyan koordinátarendszeren, amely a hétköznapi szóhasználatban vett igazságtalanság és igazságosság vonalán mozog. Egy szélsőséges, mégis egyszerű példával érzékeltetve: ha valaki megöl öt gyilkost, akkor ugyanazt a büntetést kaphatja, mint egy gyerekgyilkos.

A Tóra és a Talmud nem említi lehetőségként a tényleges életfogytiglant, a legsúlyosabb büntetés a kivégzés volt, mellyel kapcsolatban az egyik legtöbbet idézett forrásunk megjegyzi, hogy az a bíróság, amelyik hét-, másik vélemény szerint hetven évente halálos ítéletet hozott, az vérbíróságnak számított. A zsidó törvénykezést általánosságban az a szemlélet jellemezte, hogy mindent meg kellett tenni a legsúlyosabb büntetés meghozatalának elkerülése érdekében. Ha pedig mégis sor került kivégzésre, akkor abban is a könyörületesség elvét kellett követni.

A tényleges életfogytiglanra tekinthetünk a kivégzés utódjaként, hiszen napjainkban ez a legszigorúbb büntetés, és meg kell jegyezzük, hogy előrelépést jelent abból a szempontból, hogy téves ítélet esetén az elítélt szabad emberként folytathatja életét. Más, egyértelmű előnye véleményem szerint nincs.

A börtönbüntetés általában három vonatkozásban lehet pozitív. Egyrészt megvédi a társadalmat a veszélyes bűnözőktől, másrészt a fogvatartottak (át)nevelésében játszhat fontos szerepet, harmadrészt megakadályozza az önbíráskodást.

Összességében kijelenthető, hogy azoknak, akik a bűnelkövetőt örökre el akarják különíteni a társadalomból, azoknak biztosan nem a tényleges életfogytiglan az ideális megoldás (sok költséggel jár, és az elítélt megszökhet, stb.), míg akik más értékrendszer alapján közelítenek a kérdéshez, azok számára embertelennek, ezáltal a társadalom egészére károsnak tűnik ez a büntetési tétel.

Madhupati dász (Mérő Mátyás), Vaisnava (Krisna hívő) lelkész


A tényleges életfogytiglani szabadságvesztést csak igen súlyos, élet elleni bűntettekért szabják ki. Személy szerint visszásnak érzem, hogy olyan elítélt jogait védjék, aki maga nem tartotta tiszteletben mások elemi, az élethez való jogát. Ugyanakkor a vita azt jelzi, hogy a szabadságvesztés büntetés nem jól működik, nem segít az elítéltek jobbításában. A szabadságvesztéses büntetés ideálisan nem merül ki az elkövető izolálásában, a társadalomból való kivonásában. A szabadságvesztésnek a büntetés mellett arra is kell irányulnia, hogy az elítélt erkölcsileg, lelkileg fejlődjék. Amennyiben az elítéltet támogatja az intézmény abban, hogy a rossz tulajdonságoktól és szokásoktól megszabaduljon, illetve lelkileg tisztuljon, akkor az intézkedés a legjobb mind az elítélt, mind a társadalom számára, és így a tényleges életfogytiglan büntetés is elfogadható. Ha azonban nem tud az intézmény pozitív értékeket közvetíteni az elítélt számára, hanem megmarad az izolálásnál, azzal hatalmas kockázatot vállal, mert a reményvesztett és frusztrált elítélt a rács mögött esetleg újabb bűncselekményt követ el. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy mindenféle törvényi büntetés esetében szükséges lenne a megfelelő, szakszerű lelki gondozás is.

Tudomásom szerint a magyarországi büntetés-végrehajtás - a hatályos törvények szerint - engedi az elítéltek számára a vallásgyakorlást, ugyanakkor nem támogatja az egyházak lelki felvilágosító munkáját, csúnya szóval a térítést. Ez személyes véleményem szerint helytelen gyakorlat, mert a börtönben szenvedőt elzárja attól, hogy megismerje a valódi, lelki szabaduláshoz vezető utat. Szerintem igenis engedni kellene minden elismert egyház részére a börtönökben programok tartását, függetlenül attól, hogy jeleztek-e előzetes igényt a fogvatartottak, természetesen senkit sem kényszerítve a programon való részvételre.

Mézes Zsolt László, Evangélikus lelkész

A kérdés mélyén lévő problémára szeretnék rámutatni, ezért megfordítom azt: igazságos-e az elkövető tette, amelyre a jogrend tényleges életfogytig tartó szabadságvesztéssel válaszol?

Nagyon valószínű, hogy a jogi értelemben vett bűn elkövetése nem az igazságosság jegyében áll.

De miért van egyáltalán bűn?

Keresztény fogalmak szerint egy bűnös, szó szerint inkább vétkes, létállapotban vagyunk. Elvétettük a célt, elvétettük Isten akaratának való engedelmességet. És ebben a létben ráadásul rengeteg szabálysértéssel, vétekkel, bűnesettel találkozunk. Létünk és létezésünk alapjában véve bűnös. De méginkább az, hogy úgy érezzük ki vagyunk szolgáltatva ennek a létnek és életünknek, mert szó szerint vége lesz valamikor, vagyis elfogy. A bűnben létnek pontosan ez adja a súlyát, mert valójában a halállal való szemközt létet jelenti. És ebben a törtségben, tört állapotban, történelemben el lehet követni kisebb-nagyobb bűnöket, amelyeket a jogrend valamilyen módon kezel, mert ha nem így tenne, akkor a rend összeomlana.

Hogy ez a kezelés mennyire igazságos, vagy mennyire nem: költői kérdés. Eltérő választ ad erre az elkövető, a sértett vagy hozzátartozója, a modern jogrend, szent István törvénykönyve. Egy lelkésznek szem előtt kell tartania mindig, hogy az igazságról, és igazságosságról többféle értelemben lehet beszélni. Egy korlátozott létállapotban, ahol az örök ideákat – így az Igazságot is – olyan csend kíséri, mintha már nem is léteznének, az igazság és igazságosság is csak relatív lehet.

Sulok Zoltán Szabolcs, Muszlim hitoktató

A Saria (iszlám vallásjog) fő célja az élet, az értelem, a vallás, a vagyon és a leszármazás védelme. A vallásjog bizonyos minősített és az iszlám alapforrásaiban (a Koránban és a Szunnában) nevesített esetekben meghatározott büntetéseket alkalmaz, amelyektől a bíróság a bűncselekmény minden kétséget kizáró bizonyítása esetén nem térhet el.

Ugyanakkor a vallásjog azon bűnök esetében, amelyeknek nincs a vallásjogban meghatározott büntetési tétele a büntetés módjának és nagyságának meghatározását a hatalmat gyakorló hatóság hatáskörébe teszi, aki az adott bűnök súlyossága, elterjedtsége, a közösséget fenyegető veszélye, a társadalom állapota stb. alapján határozza meg a büntetési tételeket és azok kiszabásának feltételeit. (De a büntetések kiszabását a konkrét ügyekben a hatalomtól független bíróság végzi!) Ennek értelmében a hatóság a körülmények figyelembevételével egyes bűnöket olyannak veszélyesnek ítélhet, hogy életfogytiglani börtönt is meghatározhat büntetési tételként az elkövetők számára, a megtorlás, illetve az elrettentés érdekében.

Az iszlámban tehát az életfogytiglani börtön nem a halálbüntetés alternatívája, hanem egy olyan lehetséges büntetési tétel, amit a hatalmat gyakorló a vallásjog fő céljának megvalósítása érdekében, az igazság és a méltányosság követésével, a körülmények körültekintő mérlegelésével rendelhet el lehetséges büntetési tételként. Mivel ez nem vallásjogban meghatározott büntetési tétel, a hatalmat gyakorló minidig felülvizsgálhatja szükségességét, illetve kiszabásának feltételeit és lehetőségét.

Címke:   életfogytiglan vallás bűnhődés