Fotókon és festményeken a megérdemelt halál

Szerző: Benedek Leila / librarius.hu

Link: http://librarius.hu/2014/10/26/fotokon-es-festmenyeken-megerdemelt-halal/

Dátum: 2014.10.26.
Meghökkentő fotósorozat nyert az amerikai Aperture magazin neves pályázatán. Amy Elkins halálraítéltekről készített olyan portrékat, melyekre az egyes elítéltek utolsó szavait montírozta.

A halálbüntetés szükségességének kérdése az egyik legvitatottabb téma világszerte. A mai demokratikus országok közül csak az USA (államainak többsége) és Japán az, ahol a halálbüntetés intézményesítve van, bár azt csak a legsúlyosabb életellenes bűncselekmények büntetéseként alkalmazzák. Ma a világ 74 országában engedi meg a törvény a halálbüntetést (az említett országokon kívül Afrika, a Közel-Kelet, Ázsia és a Karib-térség egyes államaiban).

Az Európai Unió idén megtiltotta a méreginjekciók egyik összetevőjének exportját, melyet az USA előszeretettel alkalmazott. Szépen lassan fogynak is a készletek (már 2011 júniusára a tiopentál-nátrium-készletek annyira lecsökkentek, hogy az USA Németországhoz fordult segítségért), de a tilalom csak ideiglenesen vetette vissza a halálbüntetések számát. Az USA azóta azon munkálkodik, hogy egy másik anyaggal helyettesíthessék a tiopental-nátriumot.

A BBC egyik nemrég közölt cikkében bemutat néhány olyan kortárs művészt, akik kiemelten foglalkoznak a halálbüntetés kérdésével. Amy Elkins fotósorozata felidézett bennem egy másik hasonlóan érzékeny sorozatot, mely a halálraítéltek utolsó vacsoráját rögzíti. Henry Hargreaves fotós írásos formában fennmaradt utolsó menüket állított össze, a fotók mellé biggyesztve azt is, ki kérte az adott ételt, és milyen bűnt követett el az illető.

A bizarr fotókat látva felmerül bennem a kérdés: beszélhet-e a képzőművészet hangosabban és erőteljesebben erről a témáról? Segítség-e egy-egy ilyen munka a halálbüntetéssel kapcsolatos állásfoglalás megalkotására? Segédlet volt-e a megértéshez valaha a művészet, vagy az irodalom a régebbi korokban?

A középkorban és a reneszánsz idején a kivégzések látványosságnak számítottak. A halálbüntetést az Utolsó Ítélet miniatűrjének fogták fel, amit szükségszerűen ábrázoltak is. Ambrogio Lorenzetti a sienai iskolába tartozó olasz festő a Kilencek termének falán található a Jó és a rossz kormányzás és ezek hatásai a vidékre című freskóján a bíró, az igazságosság allegorikus alakja egyik kezében egy karddal, a térdén pedig egy kivégzett fejével látható. Francesco Rizi 1683-as festményén pedig ezrek várják, hogy megnézhessék egy elítélt megégetését.

A modern korban a kivégzés már nem látványosság többé. Sajnálatos szükségszerűség, amit nem szabad látnunk. Olvashatunk viszont utolsó szavakat, mondatokat, láthatjuk az elítéltek utolsó vacsoráit, az amerikai polgár elolvashatja az újságban, hogy „XY elnyerte méltó büntetését“. Camus 1957-ben írt egy tanulságos esszét Elmélkedések a guillotine-ról címmel, melyben arról beszél, hogy a halálbüntetésnek zárt ajtók, börtönfalak mögötti formában semmi értelme nincs. Megdöbbentő, hogy Camus írásán tulajdonképpen nem fogott az idő, érvei a halálbüntetés ellen ma 2014-ben is ugyanúgy érvényesek, mint jó pár évtizeddel ezelőtt.

A halálbüntetés szükségessége mellett érvelők azt hangoztatják, hogy a kivégzés elrettentő példaként szolgál a bűnözőknek, hogy nem elég borzasztó büntetés a börtön, nem elég visszatartó erő a bűnözők számára a tudat, hogy ha elkövetnek valamit, akár életük végéig rácsok mögött sínylődhetnek. Camus 1957-ben azt mondja, hogy csak akkor lenne érvényes ez az állítás, ez az eszme, ha a kivégzés nyilvános lenne, és a bűnözésre hajlók a saját szemükkel láthatnák, mi történne velük, ha bűnt követnének el.

Camus elmeséli, hogy az utolsó nyilvános kivégzés 1939-ben volt Franciaországban. Több gyilkosság elkövetőjét végezték ki Versailles-ban sok-sok fényképész jelenlétében. A Paris Soir oldalakat közölt az guillotine-os kivégzésről. A kormány és a közigazgatás azonban nem örült a nagy hírverésnek, és azt kiabálta, hogy a sajtó és az olvasók szadisztikus ösztöneit elégítik ki a fotók. Úgy döntöttek, hogy a kivégzések nem lesznek többé nyilvánosak.

Címke:   halálbüntetés művészet nyilvánosság