Kereszt a rács mögött

Szerző: Velkei Tamás, Végh László / Magyar Nemzet

Link: http://mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/kereszt-a-racs-mogott-1256047

Dátum: 2014.10.31.
Nemcsak a büntetés-végrehajtás intézeteiben szolgálatot teljesítő lelkipásztorok, de maguk a rabok szerint is a vallás, a hit a leghatékonyabb nevelési eszköz a börtönfalakon belül. A lelkészek tapasztalatai szerint azok körében, akik valóban megtérnek a börtönben Istenhez, elenyésző a visszaesők száma, több szabadult otthonába visszatérve lelki vezetővé válik, sőt, nemegyszer presbiter lesz. Riportunkból kiderül, hogy bár többen csak azért látogatják az istentiszteleteket, hogy elhagyhassák zárkájukat, beszélgethessenek, sefteljenek, vagy a börtönökbe látogató felekezetektől ajándékot kapjanak, ám őket nemcsak a pásztorok, de a valódi hívő elítéltek is igyekeznek maguk közül kiszűrni.

„Az Isten jó,
Ő megbocsát,
mert Isten jó hozzánk;

Szabad vagyok már,
szabad vagyok már,
mert Isten jó hozzám.”

Ezt a dalt éneklik folyamatosan a Budapesti Fegyház és Börtön B épületében a rabok, ahogy a rácsokon belüli kápolnához közelítünk. Bent elektromos orgonán játszik Nógrádi Ádám (az emlékezetes Nógrádi-ügy vádlottja; az ítélet szerint megölte az olajbizniszbe keveredett apját), rabtársai ülve, fénymásolt kottával a kezükben követik.

A börtönkápolnának olyannak kell lennie, hogy minden keresztény felekezethez tartozó felkereshesse; az itteni imahely berendezése puritán, az ablakokra matricákból formáztak keresztet, Jézus keresztútjának stációi képeken elevenednek meg, a teremben több kisebb-nagyobb fakeresztet helyeztek el. Többen átéléssel énekelnek, mások fásultan ülnek, de akad egyvalaki, aki nevetgélve próbálja zavarni társait.

– Kegyelem néktek – szól az elítéltekhez L. Molnár István református lelkipásztor, majd közösen énekelnek egy dicséretet. A lelkész a kenyérről és a halról szóló történettel (Márk 6.32) kezdi az istentiszteletet.

– Milyen kenyeret eszünk mi? – kérdezi az ige felolvasása után. – Az élet keserű kenyerét; az emberek éheznek Jézusra, az élet mélypontján, a börtönben is lehet keresni Jézust. Van kenyerünk, halunk, de kevés, mondják a tanítványok – ez a mai világ problémája: az hajtja az embereket, ami nincs. Elég az a kenyér, mert Jézus kezében ennyi is elegendő – fogalmaz L. Molnár István.

A rabok ismét imádkoznak, és énekkel fejezik be alkalmukat, „Az Isten jó…”

Már nem mennek lopni


L. Molnár István húsz éve jár a börtönfalak mögé, meg sem tudja becsülni, hányan tértek meg ez idő alatt Istenhez. Elmondja, tapasztalatai szerint a hitre jutók közül 2-3 százalékos a visszaesők aránya, mivel aki megtalálja a belső rendet, képes a külsőhöz is igazodni. A munka része, mondja, hogy a rabok bűntudatot érezzenek, ez a narratív identitás, amely során a fogvatartott ráeszmél, hogy eddig hazugságban élt, ezt felismerve bűnbánatot érez, amiért elnyeri bűneinek bocsánatát. A folyamat során nő a rabok önbecsülése is. A falakon belüli és kívüli állapot azonban nem lehet ellentétes, ezért meg kell kapniuk az erkölcsi alapokat.

– Ki nem büntet? Az egyház. Teret kell adni a börtönben a jó megoldásoknak. A jóvátétel egyenlő a lelki megelégedéssel, amelynek során szembe kell nézni önmagunkkal – fejti ki, s hozzáteszi: a fogvatartottak hitét gondozni kell, döntésüket erősíteni a szabadulást követően is: ha a rab kilép a kapun, bizonyítania kell, az élet a vizsga. Sokan megkeresik kint, ilyen esetben felhívja a lakhely szerinti lelkészt, hogy fogadja a szabadulót. Molnár István munkája olyan sikeres, hogy sok volt elítélt szülőföldjére visszatérve lelki vezetővé vált; többen közülük ma presbiterek gyülekezetükben. Már nem mennek el lopni, helyette elfogadják, hogy Isten adjon nekik lehetőséget.

Az istentisztelet végén vagy nyolcan fogják körbe a lelkészt, sokáig beszélgetnek vele.

– Mielőtt börtönbe került, hitt Istenben? – szegezzük a nem titkoltan provokatív kérdést Varga András Tibornak, aki emberölésért tölti büntetését.

– Hittem, de nem biztos, hogy jó úton jártam. Az gondoltam, az a hit, ha elmegyek a templomba. A rács mögött döbbentem rá, nem vallásosnak kell lenni, hanem Istenben igazán hinni. Engedtem a gonosznak, de Isten előtt letettem a bűnöm, s tudom, hogy megbocsátott nekem. Így hiába vagyok bezárva, a lelkem szabaddá vált – fogalmaz az elítélt. Már rég elveszett volna Isten nélkül, teszi hozzá, ezért ha szabadul, egy szeretetszolgálatnál dolgozna, hogy az Úrnak vissza tudjon adni abból, amit kapott. Örülne, ha a körletében csak Istent keresők lennének. Hogy vágya nem utópia, arra később még visszatérünk.

Kovács Péter vesztegetésért ül, szerinte a nevelésnek az istentisztelet fontos része, az ajtó mindenki számára nyitva áll; Isten szeret minket, és rajtunk múlik, hogyan bánunk a tőle kapott szabad akarattal.

– Találkoztam kemény bűnözővel, aki megtért, nem lehet vitás, hogy a vallás a leghatékonyabb nevelési eszköz a börtönön belül. A missziós tevékenység nagyon sokaknak segít, letérítik az embereket a bűn útjáról – véli.

– Az ördög akarta, hogy bekerüljek, itt viszont megismertem Istent, akivel betöltekezhetünk társaimmal együtt – mondja a bankrablásért ülő Mészáros László. Ördög alatt a kihívást, a csábítást, a pénzt érti. A börtönben elhitte, létezik Isten, miután a rácsokon belül bőven kapnak időt a rabok a gondolkodásra. Korábban nem került Biblia a kezébe, a Kozma utcában erre is sor került. A férfi nem érzi magát vesztesnek, mert a börtönben új életre kapott lehetőséget, még ha ez a kívülállónak furcsán hangzik is. Az itteni hívek sok lelki próbán átmennek, új dolgokat tapasztalnak meg, míg megszilárdul a kép.

– Nem elég hinni, követni kell Isten utasításait, mert a Biblia nagy bölcsességet nyújt, számomra ez a nagy tanulság. Elfogadtam Istent, az Úrra bízom, mi lesz velem, ha szabadulok; családot, szeretetet, boldogulást remélek – zárja a beszélgetést Mészáros László.


Címke:   vallás egyház börtönlelkész