Az lett volna gyanús, ha megdicsérnek érte

Szerző: Prókai Eszter / abcug.hu

Link: http://abcug.hu/toth-laszlo/

Dátum: 2014.11.02.
Három hónapra a családjába fogadott egy börtönből frissen szabadult elítéltet a kétgyerekes László és felesége. A férfit azért költöztették magukhoz, mert a büntetés-végrehajtásból nem volt hová mennie, és azt is meg szerették volna neki mutatni, hogy milyen egy támogató közegben élni. Lászlót hidegen hagyta, hogy miért ült az új családtag, szerinte a bizalom a fontos, nem az, hogy ki mit tett. Az együttéléstől pedig nem félt, az semmivel sem jár több veszéllyel, mint mikor egy kollégiumba költözik be az ember.

Tóth László lelkész, van egy felesége, egy nyolc és egy tízéves gyereke. Tavaly augusztusban befogadták a házukba a fiatal, börtönből szabadult Attilát. Nem ismerték előtte egymást, a költözés előtt két héttel találkoztak először, illetve László többször látta szerepelni Attilát a Feldmár Intézet szellemi iránymutatásán alapuló Mesekörben.

“Nem úgy kell ezt elképzelni, hogy odamentünk hajnali ötre a börtön elé, és lássuk: ki szabadul ma” – nevet Laci, “de mélyebb ismeretség valóban nem volt közöttünk”. Attila a szabadulása előtt jelezte az intézetnek, hogy nincs hova mennie. Halmozottan hátrányos helyzetből került a börtönbe, felesége elhagyta, így a gyerekeit sem láthatta. “Dorka – (Büky Dorottya, a Feldmár Intézet alapítója) ekkor azt mondta, hogy kéne Attilának egy hely ahová mehet”.

“Jött a telefon Dorkától, mi pedig megrágtuk a feleségemmel, hogy kipróbáljuk-e vagy sem. Aztán arra jutottunk, hogy vágjunk bele” – meséli Laci. Feleségét nem kellett nagyon győzködni, de “azért nem ugrott egyből a nyakamba az ötlettől”. Azt azért alaposan átbeszélték előtte, hogy miért is fogadják be Attilát. “Tisztáztuk, hogy nem azért költözünk össze vele, hogy biztosítsuk a lakhatását, mossunk rá és takarítsunk utána, hanem azért, hogy legyen egy támogató közeg mögötte”.

“Augusztus 27-én pakoltunk össze mindent Erdélyben, és pont Attila szabadulására értünk a börtön kapujához, így már együtt tudtunk beköltözni az új házba” – meséli Laci. Ez a helyzet nekik is teljesen új volt, “fura volt, de inkább úgy mondanám: nem szokványos. Nem egy kitaposott ösvény volt, amire ráléptünk, tudtuk, hogy most valami olyan dolog történik, amit soha nem csináltunk még, és ez érdekesnek találtuk”.

Az nem volt téma közöttük, hogy Attila miért ült börtönben, “betörésről tudtam, de ezt nem firtattam”. A gyerekek miatt szempont lett volna, ha például egy gyilkosság miatti volt elítéltnek kellett volna hely, de az sem mellékes László szerint, hogy kit ölt meg az illető és miért. “Lehet, hogy van olyan ember, akiről tudom, hogy megölt két embert, de bízom benne, és biztos van olyan is, aki lehet, hogy rabolt, vagy éppenséggel nem derült ki róla semmi, de nem tudnék megbízni benne. A lényeg a bizalmon van, nem azon, hogy mit tett vagy nem tett”. A gyerekeknek az elején csak annyit mondtak, hogy jön az Attila, akinek nincs hol laknia. “Mikor már együtt laktunk, és látták, hogy nem eszik embert, akkor elmondtuk nekik, hogy korábban börtönben volt”.

“Félelem nem volt bennünk az együttéléstől, én ezt nagyjából ahhoz tudnám hasonlítani, mint, amikor kollégiumban élsz együtt több másik emberrel. Itt van valaki, akinek máshogy telik a napja, máshogy szedi össze a ruháit, és lehet kint hagyja a zokniját, de ez volt a legtöbb, amitől tartottam”. Ez az optimista hozzáállás az összeköltözés után sem változott, a mindennapok zökkenőmentesen teltek, Attila segített a háztartásban, de külön megállapodásuk nem volt, hogy a szállásért cserébe mit kéne tennie. Attila a szabadulása után nem kapott rögtön munkát. “Előre nem beszéltünk meg semmit, a háznak szabályai sem voltak. Úgy álltam hozzá, hogy amíg nem történik olyan dolog, ami zavarna bárkit is a családban, addig nincs értelme szabályokat sem lefektetni. Ezért azt sem határozták meg előre, hogy Attila meddig marad” – meséli.

Három hónappal az összeköltözés után, egyik kora reggel Attila szólt, hogy valamit meg akar Laciékkal beszélni. “Izgult, és mondta, hogy hazaköltözne a saját családjához, a gyerekeihez. Furcsa érzés volt, amit akkor éreztem. Ahhoz hasonlítanám, mint mikor felnő a gyereked, aztán kirepül a fészekből szerencsét próbálni. A szobáját még egy ideig úgy hagytuk és a kulcs is nála maradt” – mondja Laci. Attila összesen három hónapot volt a családnál. László megérti, hogy egy idő után frusztráló lehetett, hogy egy másik családban élt, miközben neki is voltak gyerekei, csak tőle távol.

“Senkinek sem ajánlom, hogy átgondolatlanul utánunk csinálja” – mondja nevetve Laci. A történetnek fontos része, hogy Attilának évek óta kapcsolata volt a Feldmár Intézet trénereivel, akik a szabadulás után is figyelemmel kísérték mindennapjaikat. Egy frissen szabadultat befogadni egy működő családba, közösségbe jó ötlet, de azt már utólag látja, hogy sok múlik a tágabb környezeten. “Mi egy kis faluban élünk, ahol az egyetlen szórakozási lehetőség a művelődési ház könyvtára. Nincs munkalehetőség sem helyben, ez a dolog szerintem csak egy városban működhet igazán jól”.

Laci jó érzéssel gondol vissza az együtt töltött időre. Azt mondja, szerinte mindannyian gazdagabbak lettek értékes tapasztalatokkal, a gyerekek pedig jó példát láttak. „Fontos, hogy kinyíljunk egymás felé, mert egymásra vagyunk utalva” – mondta. Szerinte ez így jó volt, ebből nem hiányzott semmi. “Lehet, ha valaki megdicsért volna ezért, az már gyanús lett volna”.

Attila jelenleg egy volt fogvatartottaknak nyílt félutas otthon lakója és tapasztalati munkatársa Budapesten. A lakásban hárman élnek, dolgoznak, és december közepén szabaduló társuk fogadására készülnek. Ha segítene a talpraállásban, a részleteket itt találja.

Címke:   reintegráció befogadás példakép