A remény útján a börtönből – Szabadulás után otthon és munka

Szerző: -s-n / kalohirek.hu

Link: http://kalohirek.hu/hir/kalocsa/2014-11-12/41285/a_remeny_utjan_a_bortonbol_ndash_szabadulas_utan_otthon_es_munka

Dátum: 2014.11.12.
Két évvel ezelőtt számoltunk be először a Kalocsai Fegyház és Börtön különleges projektjéről, amelynek lényege, hogy 25 fogvatartottnak képzést, szakmát, munkát és egy tiszta lappal induló élet lehetőségét kínálja a szabadulást követően. Ezért is kapta a program a „Szabad út a szabadulóknak” címet, amely célt érni látszik!

Az uniós forrásból elnyert pályázatban foglaltak megvalósulása mára abba a stádiumba érkezett, amikor az „élet teszteli”, hogy mennyire volt eredményes az egykoron rabként, ma civil emberként emlegetett résztvevők visszavezetése a társadalomba. Ez volt ugyanis az egyik legfőbb elérendő eredmény!

Eperjesi György nevelő, a projektben mentorként működő szakember úgy véli, jól vizsgázik a program, amelynek részleteiről és az ebben betöltött szerepéről is megosztott velünk néhány érdekességet.

– Az immáron szabad emberek visszafoglalkoztatása az Adorján-Tex Kft. üzemében történik, ahol a textiltermék-összeállító OKJ-s tanfolyamon tanultakat kamatoztathatják, és a varrodában tevékenykedhetnek. Az én feladatom az egyéni gondozásban, például önismereti tréningekben merül ki. Ez azt jelenti, hogy egyénre szabott programokat készítünk a fogvatartottaknak, amely e projekt értelmében nem ér véget a szabadulásuk pillanatában, hiszen a mindennapokban történő segítségnyújtás is a mentori teendőim része. Rendszeresen találkozunk, megbeszéljük a napi teendőket és történéseket, amiben tudok, segítek, hogy a szabadulást követően megtalálják a helyüket a társadalomban – ismertette munkáját Eperjesi György.

Felkerestük a teljes neve elhallgatását kérő Ilonát, aki elsőként léphetett a kalocsai börtön falain kívülre úgy, hogy tudta, lesz hol élnie és dolgoznia. Kíváncsiak voltunk rá, hogyan élte meg ezt a lehetőséget és mit jelentett számára.

– Ott benn nehezen telik az idő, így nem csak a képzettség megszerzése szempontjából volt jó, hogy részt vehettem a programban. Sokat tanultam, a mentorom rendszeresen eljuttatta hozzám a vizsgaanyagot, most pedig itt lehetek – idézte fel Ilona az Adorján-Tex Kft. varrodájáig vezető utat, ahol egyébként elégedettek a munkájával, gyorsan és jól dolgozik, az elismerés pedig felbecsülhetetlen számára.

– Én már civilként tettem le a szakvizsgát, amiben rengeteg segítséget kaptam a mentoromtól és az óta is nagyon jó a kapcsolatunk. Nagy dolog, amikor az ember tudja, hogy van hová fordulnia, ezért is örültem ennek a lehetőségnek – folytatta. – Emlékszem, hogy a szabadulásom előtti utolsó napon nem láttam a holnapot. Ma ez egészen másképpen van. A mai napig, ha reggel felkelek, alig várom, hogy jöhessek dolgozni, hiszen mielőtt bekerültem, azelőtt is mindig volt munkám – záporoztak a gondolatok Ilonából, aki büszkén újságolta, hogy két varrógép pereg a keze alatt, spórolgat a keresetéből és a vezetőség is elismeri szakmai teljesítményét.
Mint elmondta, szereti a munkáját, az albérletét, és egyelőre ugyan még nem mer egy évtizedre előre tervezni, de annak örül, hogy tisztán látja a holnapot – itt ér tehát célba a Kalocsai Fegyház és Börtön „Szabad út a szabadulóknak” című projektje.

Címke:   Kalocsa reintegráció oktatás börtönprojekt