Fejlesztő biblioterápia fiatalkorú fogvatartottakkal

Szerző: Béres Judit, Csorba-Simon Eszter / Könyvtári Figyelő

Link: http://ki.oszk.hu/kf/2013/07/fejleszto-biblioterapia-fiatalkoru-fogvatartottakkal/

Dátum: 2013.07.06.
A Könyvtári Figyelő 2013. évi 2. számában remek tanulmány jelent a Béres Judit, Csorba-Simon Eszter szerzőpárostól, melyben a fejlesztő biblioterápiás szemlélet büntetés-végrehajtási intézményi környezetben való alkalmazásának lehetőségeiről, korlátairól és tanulságairól olvashatunk.

A Pécsi Tudományegyetem FEEK Könyvtártudományi Intézetében Béres Judit adjunktus vezetésével biblioterápiás műhely működik olyan informatikus könyvtáros és könyvtárostanár szakos hallgatók részvételével, akik elköteleződtek a fejlesztő biblioterápiának. E műhelymunka gyümölcsei a hallgatók kiváló biblioterápiás szakdolgozatai és OTDK-dolgozatai, valamint a könyvtárakban, iskolákban, óvodákban, idősek otthonában és a büntetés-végrehajtásban általuk tartott foglalkozások, illetve azok közös elemzése, értékelése. Folyóiratunk következő számaiban a pécsi műhely tapasztalatai nyomán a speciális célcsoportoknak szánt fejlesztő biblioterápia különböző aspektusairól lesz szó: szólunk a krízisintervencióban (anyaotthonban), a hátrányos helyzetű, tehetséges középiskolások körében, valamint a babaváró kismamák és kispapák körében végzett biblioterápia lehetőségeiről. Elsőként Csorba-Simon Eszter informatikus könyvtáros MA szakos hallgató fiatalkorú fogvatartottak körében tartott biblioterápiás munkáját mutatjuk be, hogy támpontot, ötleteket nyújtsunk azoknak, akik igényt tartanak a szakmai-módszertani tapasztalatcserére.

Bevezetés


Jelen tanulmány célja, hogy a pécsi Fiatalkorúak Regionális Büntetés-végrehajtási Intézetében tartott foglalkozássorozat tapasztalatai alapján bemutassuk a fejlesztő biblioterápiás szemlélet büntetés-végrehajtási (a továbbiakban bv.) intézményi környezetben való alkalmazásának lehetőségeit, korlátait, tanulságait. Nemzetközi gyakorlat, hogy a fejlesztő biblioterápiás módszert leggyakrabban könyvtárosok, pedagógusok és mentálhigiénés szakemberek alkalmazzák. Ugyan a biblioterapeutának nem kell könyvtárosnak lennie, feltétlenül érdemes lenne ösztönözni a fejlesztő biblioterápiás programok hazai könyvtári szolgáltatások közé való beemelését, és a könyvtárosok ebben való intenzívebb szerepvállalását.

A fejlesztő biblioterápia fogalma a bv. célok tükrében


Az olvasás alapvető mentálhigiénés szerepe közismert: az olvasmányok hozzásegíthetik az olvasót az értelmi és érzelmi egyensúly megtalálásához és megőrzéséhez, tehát az olvasásnak spontán módon is létezik egy olyan funkciója, amellyel a biblioterápia dolgozik.
A biblioterápia hatásmechanizmusa arra épül, hogy az olvasmány segítséget adhat az olvasónak más szemszögből látni a problémáit, lehetővé teszi, hogy következmények nélkül átgondolhasson különféle megoldásokat, megismerjen más értékeket és életutakat, aminek következtében árnyaltabbá (és a fogvatartottak esetében nagyon fontos, hogy egyben proszociálisabbá) válhat a világképe, az ember-, élet- és értékszemlélete. Mindez a fogvatartottak reszocializációja szemszögéből alapvetően fontos és komoly potenciált hordozó jellemző.
A biblioterápiás foglalkozásokon folytatott beszélgetések lényege (és nemcsak a fejlesztő, hanem a klinikai típusú terápiás foglalkozások esetében is) az adott témához kapcsolódó „saját élmény” előhívása, amelynek kimondásával és megbeszélésével a résztvevő olyan önmagáról szóló tapasztalathoz jut, amely motorja lehet a személyiség és az életút pozitív irányú változásának.
A fejlesztő biblioterápia narratívumokkal dolgozó, lazán strukturált terápiás módszer, elsődleges terápiás célja az általános személyiségfejlesztés. A fejlesztő terápia tehát az önismeret elmélyítésével és az egészséges személyiség legfontosabb ismérvei közé tartozó faktorok (pl. általános alkalmazkodóképesség, kompetens interperszonális viselkedés, érzelmi és motivációs kontroll, szociális készségek, integráltság) fejlesztésével foglalkozik. A másodlagos fejlesztési célok között említhetjük az olvasás népszerűsítését, az anyanyelvi műveltség fejlesztését, a műveltség és az esztétikai érzék gyarapítását. A másodlagos célok különösen fontosak olyan csoportokban, amelyeknek tagjai lemaradtak e területeken (pl. írási és olvasási nehézségekkel küzdenek, nincs meg az általános iskolai alapvégzettségük, hiányos a műveltségük – ahogy ez a fogvatartottak nagy részére jellemző). A fiatalkorú fogvatartottak esetében iránymutatónak vehetjük a Beth Doll és Carole Doll szerzőpáros magyarul is olvasható könyvét, melyben a személyes belátáshoz segítést, az önismeret növelését, az érzelmi nevelést, a problémamegoldási és szociális készségek fejlesztését, a periférikus helyzetűeknek való információforrás-adást, valamint a rekreációt említik a biblioterápia elérendő céljaként.
Amerikai gyökereinek megfelelően a biblioterápia fogalma általában olvasmányokkal való személyiségfejlesztő tevékenységet jelöl. A terápiás munka kiindulópontját képező narratívum a szépirodalmi műveken kívül még nagyon sokféle lehet (népmese, bibliai történet, terápiás történet, újságcikk, napló, szakkönyv, lektűr stb.). A hazai gyakorlat azonban a fejlesztő biblioterápiának csak egy részterületére, az irodalomterápiára koncentrál. A pécsi műhely tanulmányai ezzel szemben arra mutatnak rá, hogy fontos lenne kiterjeszteni a biblioterápiás gyakorlatot az irodalomterápián túlra is. A pécsi Fiatalkorúak Regionális Büntetés-végrehajtási Intézetében végzett foglalkozások esetében efelé mutat a dalszövegek terápiás munkába való beemelése. A fejlesztő biblioterápia jó eszköz az énkép és az identitás központi elemeinek felderítésére is, ami fontos információkkal szolgálhat a foglalkozásvezető és/vagy a börtönpszichológus számára a fogvatartottakkal végzendő további fejlesztő munkához. Ennek alapjául Norman N. Holland pszichoanalitikus művészetbefogadás-elméletéből eredeztethető felismerés szolgál, mely szerint az esztétikai válaszokat az identitás lenyomataként kezelhetjük, s a befogadott műre, szövegre adott személyes válasz nagyban függ az egyéni identitástémától, személyiségjellemzőktől, az egyéni élettapasztalatoktól, az átélt élményektől.
A terápiás csoport résztvevőivel nem műelemzést végzünk, nem rögzített jelentéseket keresünk, hanem az előbbiekben felsoroltak által befolyásolt egyéni olvasatokra, illetve azok okaira vagyunk kíváncsiak. Esetünkben is megfigyelhető, hogy a fiatalkorú fogvatartottak élethelyzete és személyiségjellemzői miként befolyásolják a jelentéstulajdonítást, s egyáltalán a terápiás foglalkozáson végigvihető beszélgetés fő csapását.

A fejlesztő biblioterápia alkalmazása bv. intézményekben

A modern bv. rendszerekben a hangsúly – a kirekesztés helyett – az elítéltek társadalomba való beilleszkedésére tevődik át, ezért a bv. intézetekben igyekeznek olyan csoporttevékenységeket (sport, oktatás, könyvtár) szervezni, melyeknek fejlesztő és terápiás hatása lehet.
A fejlesztő biblioterápia börtönprogramokba való beemelése azon a felismerésen alapszik, hogy az elítélt társadalmi kurdarcaiban kulcstényező személyiségének fejletlensége, érzékelési, észlelési képessége. Ahogy minden hátrányos helyzetűekkel végzett szocioterápiás és művészetterápiás foglalkozás a résztvevők ”érzékenyítését” tűzi ki célul, a fogvatartottaknál is remélhető, hogy a módszer segítségével sikerül javítani azokon a részben vagy teljes egészében hiányzó készségeken és képességeken, amelyek a társadalom számára elfogadható formában gyakorolt életvitelhez és az egészséges személyiséghez szükségesek. Ha a fogvatartott megtanulja differenciáltabban szemlélni az őt körülvevő problémákat és lehetőségeket, akkor a percepciós, kognitív és szociális készségeiben is változás megy végbe. A terápiás foglalkozások sokat segíthetnek ebben a változási folyamatban, de csodát nem tehetnek, hiszen egy kialakult személyiség mindenestül aligha változtatható meg. Mégis hiszünk abban, hogy a személyiségstruktúra hangsúlyai átrendezhetőek, és ez már elég lehet az egyén normális (tehát nem deviáns) életvitelének és társadalmilag is elfogadható célokra és a jövőre való irányultságának kialakításához. A terápiás folyamat során olyan értékeket, viselkedési mintát és látásmódot közvetítünk a fogvatartottak elé, amelyekkel felvértezve képessé válhatnak arra, hogy szabadulásuk után pozitív irányban változtassanak sorsukon. Rajtuk (is) múlik, hogy tudnak-e élni ezzel a lehetőséggel.
A biblioterápia alkalmazása a bv. intézményekben nem új keletű. Egyik sikeres külföldi példájaként a CLTL (Changing Lives Through Literature) elnevezésű amerikai program említhető, mely 1991-ben indult Massachussetsből az amerikai igazságszolgáltatási rendszer azon szükségletére, hogy alternatív megoldást keressenek a bebörtönzésre. Látva a bv. intézmények sikertelenségét az elítéltek viselkedési szerkezetének megváltoztatásában, Robert Waxler professzor és Robert Kane bíró az irodalom felhasználásának speciális módjait javasolták a bűnözés visszaszorítására. Kísérletükben nyolc elítélt vett részt, akik között többen még általános iskolai végzettséggel sem rendelkeztek. A résztvevőknek el kellett végezniük egy irodalmi szemináriumot, melyet Waxler professzor vezetett. Az olvasottak megvitatásával az elítéltek különböző nézőpontokból vizsgálták meg egymást és a saját helyzetüket. A beszélgetések hatására türelmesebbé váltak és megtanultak jobban figyelni a másikra. A sikeren felbuzdulva, 1992-ben női csoportot is indítottak, 1994-től pedig más államok is átvették a módszert. Jelenleg hat államban alkalmazzák a CLTL-programot, és a filozófiáját megértő intézmények sora folyamatosan bővül.
Hazánkban sajnos kevés publikáció foglalkozik a szakemberek bv. intézetekben szerzett biblioterápiás tapasztalataival. Ritka példaként említhető a veszprémi börtönpszichológus, Kovács Zsuzsanna munkája, aki Ervin D. Yalom egzisztenciális pszichoterápiás módszerét kísérelte meg összekapcsolni a fogvatartottakkal végzett irodalomterápiás csoportfoglalkozásokkal. Kovács Zsuzsanna kísérlete arra a felismerésre épített, hogy a fogvatartottak olyan léthelyzetben vannak, amelyben különösen fontos a létben gyökerező félelmek leküzdésére való összpontosítás. A beszélgetéseken a lét alapvető kérdéseivel foglalkoztak: például, hogy mit kezdjen az egyén a sorsával, hogyan lehet felelősséggel viselni a döntések következményeit, ki vagy mi mellett érdemes elköteleződni, mi az élet értelme. E terápiás munka alapvető célja az egyén saját világának és élettörtének átkeretezése a létből fakadó bizonytalanság stabil alapokra helyezése által. Az irodalomterápia eszköze ehhez többek között a létösszegző művekkel (pl. Arany János: Epilógus, Kosztolányi Dezső: Boldog, szomorú dal, József Attila: Eszmélet, Berzsenyi Dániel: Az élet dele) való munka, ami arra késztetheti a fogvatartottakat, hogy életükre teljes egészként gondoljanak, s levonják a megfelelő következtetéseket, illetve összehasonlítsák eddigi életüket azzal, ami még rájuk vár. Mivel a múlt már nem változtatható meg, az okok, miértek keresése vált a csoportfoglalkozásokon hangsúlyossá, melynek során különösen a családi körülmények és a neveltetés szerepét emelték ki a résztvevők, illetve olyan kellemetlen emlékeket idéztek fel, amelyeket legszívesebben elfelejtenének. A bűnelkövetéssel és büntetéssel, illetve a felelősségvállalással kapcsolatban felmerült a szerencse és a balsors szerepe, a tisztesség relativitása, a magány és az érzelmi elhanyagoltság, valamint a kirekesztettség problémája is. Kovács úgy összegez, hogy egzisztenciális helyzetük átgondolása egy kis lépés a fogvatartottak számára ahhoz, hogy nagyobb odafigyeléssel és felelősséggel vegyenek részt saját életükben, és hogy ezáltal a társadalom számára ne veszélyt, hanem biztos pontot jelentsenek szabadulásuk után.
Természetesen a fogvatartottak olvasás általi reszocializációjáért végzett munka nemcsak a biblioterapeuta és/vagy a börtönpszichológus feladata, ugyanezért a célért a bv. intézetekben működő könyvtárak és könyvtárosaik is sokat tesznek. (Figyelemfelhívó és továbbgondolásra ösztönző Amberg Eszter Könyvtári Figyelőben megjelent tanulmánya a hazai fogvatartottak olvasási és könyvtárhasználati szokásairól.)
A biblioterapeuta és a könyvtáros egyaránt fontos szerepet tölthet be a fogvatartottak olvasási szokásainak alakításában. Befolyásolhatja a témaválasztást, személyre szabott olvasnivalókat ajánlhat, segíthet az olvasottak tanulságainak megbeszélésében és értelmezésében. Mindketten úgy tehetik meg az első fontos lépést, ha az olvasóval  bizalmi viszont sikerül kialakítaniuk. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a könyvtáros és a biblioterapeuta egyfajta mintát képvisel munkavégzése során. Képzettsége, tájékozottsága, segítőkészsége tekintélyt vív ki és elismerést vált ki az olvasók többségéből, de a mintakövető viselkedés kiváltásához szükség van megfelelő kommunikációra, kétoldalú beszélgetésekre is, melyek során el kell kerülni a kioktató jellegű vagy erőszakos tudásátadást, s meg kell találni a módját, hogy az olvasás és a személyiségfejlődés iránt fennmaradjon a fogvatartottak érdeklődése. A meggyőző közlés, a készséges és empatikus odafordulás, az őszinte véleménynyilvánítás szorosan hozzátartozik mindehhez. Csakis az ilyen attitűdökkel rendelkező szakemberek képesek viselkedésükkel azonosulásra, modellkövetésre biztatni, és elősegíteni a fogvatartottak személyiségének gazdagodását, fejlődését, végső soron reszocializációját.
A könyvtáros és a biblioterapeuta, ha törekvéseik ellenállásba vagy érdektelenségbe ütköznek, gyakran szélmalom harcot vívnak. Csak azoknak a fogvatartott fiataloknak tudnak segítséget nyújtani, akikben van hajlandóság az önmegismerésre és a változásra, akik hajlandók ezért megdolgozni, energiát befektetni, és képesek az együttműködésre.

Címke:   biblioterápia börtönkönyvtár tanulmány