„A kakukktojások rosszul járnak” – Erőszak a börtönben

Szerző: Mizsur András, Szlavkovits Rita, Túry Gergely / hvg.hu

Link: http://hvg.hu/itthon/20150108_a_kakukktojasok_rosszul_jarnak_borton

Dátum: 2015.01.08.
A beavatáson túl kell esni. Aki szexuális bűncselekmény miatt kerül be, az különösen kemény tortúra elé néz. Panaszkodni nem érdemes. Igaz, mióta sok mindennel próbálják lekötni a rabok figyelmét, az elítéltek is lehiggadtak – mondta a hvg.hu-nak egy egykori elítélt, aki több korszakot is végigélve 18 évet töltött el a szegedi Csillag börtönben. A büntetés-végrehajtási intézet egyik szakpszichológusa szerint a fiatalok között még kíméletlenebbül működnek a hatalmi viszonyok, mint az idősebbeknél.

„Az előzetes ideje alatt ketten voltunk egy zárkában, a másik elítélt egy többszörösen visszaeső figura volt, aki azonban nem életellenes bűncselekményeket követett el, és kifejezetten azért tettek mellém, hogy megfigyeljen” – mondta a hvg.hu-nak Jusztin Szabolcs, akit az elsőfokú ítélete megszületéséig Békéscsabán és Gyulán tartottak fogva. A cellatárs folyamatosan tájékoztatta a nevelőt arról, amit Jusztinnal beszélgetett, de feladata volt az is, hogy egy esetleges öngyilkossági vagy szökési kísérletet megakadályozzon.

A hét elején kapott nagyobb nyilvánosságot, hogy a székesfehérvári börtönben egy négyfős zárkában fiatalkorú elkövetők folyamatosan bántalmaztak, veréssel orális szexre, majd közösülésre kényszerítettek egy 16 éves, szintén előzetes letartóztatásban lévő fiút. Az elkövetők seprűnyéllel, illetve széklábbal is követtek el nemi erőszakot. Bár először az jelent meg minderről, hogy az egész egy 34 fős zárkában, heteken át zajlott, az eset úgy is megdöbbentő, hogy kiderült, a tortúra néhány napig tartott, és az elkövetőket időközben 4 év hat hónap és 10 év közötti fiatalkorúak börtönében letöltendő, illetve fegyházbüntetésre ítélték.

A szintes őrök szintén rabok

Igyekeztünk olyan riportalanyt találni, aki belülről ismeri a börtönhierarchiát és a benti farkastörvényeket, és a saját bőrén tapasztalta meg, ezek miképp működnek. Jusztin Szabolcsot 22 éves korában ítélték el gyilkosság miatt, 2012-ben szabadult a szegedi Csillagból, ahol majd 18 évet töltött igazán kemény fiúk között. „Amikor bekerültem, a harmadik emeleti C utcában voltak 1996-ban a nem jogerős elítéltek, itt is mindig figyeltek bennünket, újoncokat, hogy nehogy valami gubanc legyen. De nem az őrök, hanem elítéltek: ezen az emeleten voltunk vagy kétszázan, képtelenség lett volna, hogy az őrök mindent figyelemmel kísérjenek. Ezért voltak a szintes őrök, akik szintén rabok voltak. Ők hordták az ételt, osztották a tisztaságit. Ez bizalmi poszt volt, és az ma is” – meséli Szabolcs, aki azért került börtönbe, mert betöréses rablás közben meglepte az otthon tartózkodó házigazda, de ahelyett, hogy lelépett volna, dulakodni kezdett vele, és közben halálosan megsebesítette.

Míg az előzetesben páros zárkában volt vamzerek megfigyelése alatt, a C utcában már hárman laktak egy helyiségben, 8 négyzetméteren. Voltak nagyobb zárkák is, melyekben 8-10-en, illetve 12-15-en voltak. A „lakókat” nem a bűncselekményeik súlyossága (Csillagban többnyire életellenesek vannak), hanem a munkahelyek szerint osztották szét. Szabolcs utólag is úgy érzi, hogy kivételezett helyzetbe került, amikor jogerős ítélete után végleges elhelyezést négyágyas zárkában kapott. „Dzsumpis zárkába is kerülhettem volna, az ilyenekben nem takarítottak, a csikkeket a padlóra dobták” – mondta.

Címke:   erőszak szexualitás börtönélet